Dunaparti látkép
Roosevelt tér, a Lánchíd pesti hídfője, északi oldal
jobbra a Gresham palota, balra a fűzöld  "Spenót-ház", más néven Elizélt palota,
a kettő között a Bazilika tornya látszik
A kép 2004. június 18-án készült.

Elkezdték a "Spenót-ház" átépítését.
Az átépítés indoka: sem formájával, sem színével nem illik bele a környezetébe.
Ez igaz, de vajon az új öltöny megy majd a Gresham palota szmokingjához?
A kép 2004. július 13-án készült.

Az Elizélt palota - Spenót-ház - története
A Spenótház nem annak készült, ami lett. Eredetileg három nagy külkereskedelmi cég,
 a Medimpex, a Tannimpex és a Kikex közös székháza lett volna,
 ám a hosszasan elhúzódó építkezés során a szándékok, a tervek is módosultak.

Háborús foghíjat kellett itt beépíteni, úgymond. A bombatalálatot kapott Ullman-ház helyét.
 A régi, kétemeletes, klasszicista ház a XIX. században Európa szállóként volt Pest nevezetessége,
 később pedig rendőrkapitányság kapott benne helyet.
Híres volt bálterme, amelyet romjaiban egészen 1967-ig lehetett látni,
 mert csak ekkor kezdődött maradványainak végső eltüntetése.

Az új ház tervezése 1969-ben kezdődött. Először megbízták Hofer Miklóst,
aki akkor a Középülettervező Vállalat mérnöke volt, majd szűk körű pályázatot írtak ki,
 amelyet Hübner Tibor nyert meg, s így végül ő fejezte be az első tervváltozatot,
 amely nem egészen olyan épületet mutatott, mint amilyet ma (még) látunk az Akadémia mellett.
Üvegfalú, modernebb vonalú házat tervezett,
bár az emeletek lépcsőzetes kiugratása már ekkor szerepelt az elképzelésben.
A költségeket akkor 180 millió forintra tervezték, a három cég közösen állta volna, arányosan.

Az építkezés 1971-ben kezdődött, s 1973-ra eljutott a szerkezetkész állapotig,
 ekkor azonban megrekedt a projekt. Úgy maradt a ház évekig félkészen,
 a nyers falakból kilógó betonvasakkal.
Egyesek szerint az olajválság miatt elfogyott a beruházók pénze.
Mások szerint tervmódosítás és munkaerőhiány miatt állt az építkezés.
 Az árak közben emelkedtek, a 180 milliós költségkalkulációból a hetvenes évek végére 750 millió lett.

„Az épület minden bizonnyal új rekordot jelent a hazai székházépítészet
 kisebb-nagyobb kisiklásoktól amúgy sem mentes történetében. (...)
 Egy-két esztendős ácsorgás után megnyíltak a központi pénztárcák és
csörgedezett újabb néhány milliócska, hogy ne csúfolkodjon szégyenszemre
 a Lánchíddal szemközt a csupaszürke vázszerkezet.
 S tavaly örömünnepet ülhettek volna a reménybeli tulajdonosok – ha éppen az utolsó simítások
 nem kavartak volna újabb vihart a sokat megélt épület körül.
Összfővárosi felháborodás tört ki az épület színe láttán.
 A pesti nép ezúttal sem hazudtolta meg szatirikus hajlamát,
 röviddel a zöldre fújás után Spenótpalotának keresztelte el a székházat”
– írta a Magyar Nemzet 1981. január 24-én, amikor beköltöztek az első lakók,
 az Országos Tervhivatal, a Munkaügyi Minisztérium, az Országos Anyag- és Árhivatal
.

A felháborodás tulajdonképpen már évekkel az átadás előtt kirobbant.
A napi sajtóban rendszeressé váltak ellene a támadások. A Ludas Matyiban is viccelődtek rajta.
 A tévé 1979-ben készített róla riportfilmet: a megkérdezett járókelők fantáziátlannak, ormótlannak,
 tömegével a környezetbe nem illőnek tartották a „spenótkaszárnyának” is csúfolt épületet.
 Valóban: az új irodaház tömege akkora, mintha elődjéből, az Ullman-házból kettőt egymásra építettek volna.
 Az Esti Hírlapban Harangozó Márta írt jegyzetet a tévéműsorról
 és ennek kapcsán a házról, e címmel: Unokáinknak sem fog tetszeni.

Az Élet és Tudományban építészek érveltek ellene, de mellette is.
Például az egyik tervező, Hofer Miklós: „A Roosevelt teret az Akadémia és a Gresham épülete annyira uralja,
 hogy hozzájuk mindenképpen csak valami csöndesebb épület illeszkedhet.
 Ma is úgy érzem, hogy az irodaház tömegében is, megformálásban is jó oda,
 mert nem lehet egy korszerű irodaházat (...) belekényszeríteni (...) egy XIX. századi építészeti keretbe.”
A Fővárosi Tanács építési osztályának vezetője, Láng Tivadar egyenesen azt kérte számon,
 hogy miért ez a nagy szerénység az építészek részéről, miért nem vállalták bátrabban a saját korukat.
 Szerinte nem kellett volna ennyire alkalmazkodniuk a szomszédos épületekhez.
Kubinszky Mihály a Budapest című folyóirat egyik 1982-es számában
maga is túl egyszerű megfogalmazásúnak tartja a spenótházat,
veleszületett hibájának pedig a túl hosszú homlokzatot és a szomszédos épületektől eltérő méretet.
De felhívja a figyelmet, hogy a tervezéstől a kivitelezésig tizenhárom év telt el,
 s ez alatt ízlésváltozás is történt. Mint mondja, 1968-ban „még tetszett volna az épület”.
Hibájaként említi, hogy a legfelső szinten található étteremből a napvédő eltorzítja a szép kilátást.
Érdekes módon védelmébe veszi az épület sokat kárhoztatott zöld színét:
„Nem hivalkodó, és megfelelő az épület nagy méreteihez. Legfeljebb egyhangú.”

Érdekes talán elmondani, hogyan is választódott ki ez a bizonyos zöld szín.
Az egykori statikus tervező így emlékezett vissza a burkolat kialakítására:
 „Üveg és alumínium itt nem jöhetett szóba, tehát végül is abban maradtunk Hübner Tiborral,
aki ekkor már az épület tervezését átvette, hogy kisebb darabokból felcsavarozunk
 a homlokzatra vékony vasbeton elemeket, melyeket azután egy műanyagkötésű réteggel lefújnak,
 ami hasonlít a kő struktúrájához. Heine írja egy helyen:
„Vén dómjaidnak zöldes kővirága” – valami ilyen lebegett a szemeink előtt,
 egy finom angol szövet, benne kis zöldes színezés.
Amikor azonban szabadságunkról visszatértünk, megdöbbenten láttuk,
hogy egy erős és ellenszenves zöld színnel festette be a kivitelező a Zrínyi utcai homlokzatot,
 és az anyagot az egész házra már megvette. Szörnyű volt és utóhatásaiban is igen kedvezőtlen.
 Valami újságíró, vagy riporter kitalálta a spenótház elnevezést és ez minden további lehetőségnek gátat szabott”.
Pedig a tervezők szerint a kicsúfolt irodaház néhány elemében úttörő volt itthon:
 „ez volt az első épület Magyarországon, mely teljes egészében fej nélküli gombafödémmel készült,
 melyhez teljes egészében acélzsaluzatot használtak, melynél teljes felületen hálós vasszerelés készült,
 az első épület volt, melynél minden válaszfal áthelyezhető volt, és ez volt az első teljesen légkondicionált épület.”

A viták a nyolcvanas évek végére elültek, de a gúnynév közhasználatú lett.
1990-ben megszűnt az Országos Tervhivatal, a munkaügyi és a pénzügyi tárca kezelésébe került a ház.
 1996-ban rákerült a privatizálandó állami épületek listájára, az ÁPV Rt. tulajdonába ment át.
Ekkor itt működött a Munkaügyi Minisztérium mellett a Pénzügyminisztérium néhány részlege,
 az Önkéntes Biztosító Pénztárak Felügyelete, a Gazdasági Versenyhivatal
 és az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség, valamint néhány magáncég.
 A privatizáció lehetőségével együtt szárnyra kapott esetleges lebontásának híre is,
 mert mint az akkori kalkulációk kimutatták, épület nélkül hétmilliárdot ér a telek, azzal együtt viszont csak ötöt.

2001-ben végül a MOM Park beruházásával ismertté vált Schörghuber-csoporthoz tartozó
 BHG Beruházó Bt. szerezte meg a házat, 8,3 milliárd forintért.
A privatizáció előtti utolsó állami lakó a Szociális és Családügyi Minisztérium volt.
Kiderült, hogy az új tulajdonos nem akarja lebontani az épületet, csak átépíteni.
A közelmúltban nyilvánosságra kerültek az erre kiírt tervpályázat eredményei is.
Kicsit alacsonyabb lesz a megújuló palota, s homlokzatán megszűnnek a lépcsőzetes kiugrások.
 Az átépítés heteken belül elkezdődik.

Csordás Lajos
Népszabadság

2003. április 11., péntek