Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
XIV. ker. Városliget,  Állatkerti krt. 11.

a Kós Károly sétány felöli homlokzat

A  fürdő története
A Széchenyi Fürdő - Pest első gyógyfürdője - felépülte után Európa egyik legnagyobb és legszebb fürdőkomplexuma volt.
Létét annak köszönheti, hogy Zsigmondy Vilmos bányamérnök sikeres mélyfúrásokat végzett a Városligetben.
Zsigmondy
1868-ban kezdte meg a városligeti kút fúrását, és 10 éves  munkával a mai Hősök terén, 970 méteres mélységben 74 oC-os,
ásványi sókban gazdag termálvizet talált. Ennek vizét felhasználva már
1881-ben ideiglenes jellegű "Artézi fürdő" működött itt.
Tekintettel arra, hogy ez a fürdő
egyre kevésbé felelt meg a kor igényeinek,
szükségessé vált egy modernebb és nagyobb gyógyfürdő megépítése.
A tervek elkészítésére Czigler Győző kapott megbízást, aki ennek a feladatnak eleget is tett.
Az építési munkálatok azonban csak 1909-ben kezdődtek el,
de
Czigler ezt sajnos  már nem élte meg, mert 1905-ben meghalt.
A kivitelezési munkákat a Czigler tervek alapján
Dvorzsák Ede irányította.
 Az épület 1913-ban lett kész, ekkor adták át a nagyközönségnek.
A fürdőnek ekkor még csak a Kós Károly sétány felöli része állt,
amit később a tervezője után el is neveztek
Czigler-szárny-nak.
A fürdőzők egyre növekvő száma miatt az épület kezdett kicsinek bizonyulni, ezért bővíteni kellett.
A bővítés 1927-ben az Állatkerti körút felé történt.
Ekkor
épültek Francsek Imre elképzelései alapján a strandfürdő szabadtéri medencéi,
valamint az oldalszárnyak. Ezeket a részeket nevezik
 Francsek-szárny-nak
Az új medencék vízellátásához 1938-ban Zsigmondy Béla (Zsigmondy Vilmos unokaöccse) irányításával
új kutat fúrtak, és ezt a II-es számú  kutat Szent Istvánról nevezték el.
Ez a  kút jelenleg is üzemel, 24 óra alatt hatezer köbméter, 76 fokos vizet képes szolgáltatni,
 amely akkora mennyiség, hogy több fürdőnek is elég.
A Szent István kút vize nátriumot is tartalmazó, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos,
 szulfátos hévíz, amelynek fluorid- és metabórsav-tartalma is jelentős.
Külsőleg alkalmazva legfőképpen az ízületi betegségek, idült ízületi gyulladások,
valamint ortopédiai és baleseti utókezelések esetén érhető el jelentős javulás.

1927. óta a fejlesztés és a rekonstrukciós munkák ütemezése szinte folyamatos.
 Az 1960-as évek közepén további átalakításokra került sor, társas fürdőruhás termálosztály,
valamint nappali kórház (komplex fizioterápiás osztály) létesült.
Az uszoda medencéinek szűrőforgató-berendezéssel történő ellátására 1999-ben került sor.
Az ún. élménymedencében megtalálható a sodrófolyosó, a víz alatti pezsegtetés,
a nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár és még sok más, eddig kevésbé ismert szolgáltatás.