Szent Anna templom
Bp. I. ker. Batthyány tér déli oldalán
A barokk stílusú római katolikus plébániatemplom építéséhez 1740-ben
Hamon Kristóf irányításával kezdtek hozzá.
Halála után Nepauer Máté a terveket némiképp átdolgozva folytatta az építkezést,
és a nyers épület 1762-re el is készült. 1763-ban egy földrengés az épületet megrongálta.
A helyreállítás, a belső berendezés, díszítés készítése vontatottan haladt,
és ezért a templomot csak 1805-ben szentelték fel.

A timpanon íves mezejében Buda címere látható,
felette két oldalt, két térdelő angyal, közöttük a háromszögletű Istenszem motívum.

A homlokzat közepén egy falfülkében áll Szent Anna a gyermek Máriával.

A főkapu párkányán a Hit, Remény és Szeretet allegorikus szobrai állnak.

A főoltár mozgalmas szoborcsoportját Bebo Károly az 1770-es években készítette.

A Szent Anna templom este, kivilágítva.