Országház
A felső kép 2000-ben, az alsó 2004. májusában készült.
Az Országház  Steindl Imre tervei szerint 1885 és 1904 között épült, de már 1896-ban
elérte azt a készültségi fokot, hogy az országgyűlés két háza
díszüléssel benne ünnepelhette meg a honfoglalás 1000 éves évfordulóját.
A tornyokkal és középen kupolával rendelkező eklektikus épület alaprajza reneszánsz stílusjegyeket visel.
A megjelenésében neogótikus palotán barokk vonások is fellelhetők.

Steindl Imre a legerõsebb mûvészi egyéniségek egyike volt abban az építész nemzedékben,
melynek munkájához a mai Budapest felépítésének dicsõsége fûzõdik. (...)

Mûködésének azonban akkor érte el tetõpontját, mikor az új országháza építését õrá bízták,
 pályázat alapján, melybõl a húsz versenyzõ közül az õ terve nyerte el az elsõ díjat.
E feladat az ismereteknek s az alkotó erõnek szokatlan nagy mértékét követelte meg.
Többszörösen átdolgozott tervek alapján 1885. október 13-án kezdték meg az Országház építését
s tizenhét évig tartott, amíg hazánknak e legnagyobb arányú középülete külsejében,
 belsõ díszében teljesen elkészült, s rendeltetésének át lehetett adni.
 A merész kupolájú épület büszkén bontja ki roppant méreteit a Duna partján,
 mint egyik uralkodó pontja annak a látképnek, melyet az ifjú Pest ezen oldalról nyújt,
 s mint a fõvárosnak egyik legfõbb építészeti nevezetessége.
Késõ gót stíljével méltóságosan jelképezi a magyar alkotmány õsrégi voltát,
 pompás részleteivel a magyar mûízlés haladottságát.
A hatalmas épület képe ma már ott él minden magyar ember lelkében,
mint egyike a legimponálóbb benyomásoknak, melyeket Budapest épületeinek szemlélete közben nyert.

Vasárnapi Újság, 1902


Steindl Imre
Steindl Imre, egy tekintélyes ékszerész fia 1839 október 20-én született Budapesten.
Elemi és középiskoláit az akkori Pesten, a műegyetemet Budán végezte.
 Húsz éves korában a bécsi képzőművészeti akadémiára megy,
hogy az építészetnek ne csak szerkezeti, hanem művészi részét is megtanulhassa.
Hatalmas tehetségével óriási szorgalom és munkaerő párosul,
a miről nagyszámú tanulmánya és rajza tanúskodik.
Egy év múlva már a budai műegyetemre a szerkezettani tanszék mellé tanársegédnek hívják meg.
A meghívásnak eleget tesz, de csak két évig marad ez állásában,
mert tanulási vágya által ösztökélve újra a bécsi képzőművészeti akadémián találjuk őt,
 hol Van der Nüll, Siccardsburg, Rosner és Schmidt Frigyes voltak tanítómesterei,
 az építőművészet történetét pedig Eitelbergtől tanulta.
 Még mint tanársegéd megtanulta a kőműves mesterséget és szabaduló levelet is kapott.
1869-ben már a budai műegyetemen, mint helyettes tanár működik  s 1870-ben ugyancsak e műegyetemen
 a középkori építészet szerkezettani és műtörténeti tanszékére nyilvános rendes tanárnak nevezték ki.
Már régebben foglalkozott az állatorvosi tanintézet terveivel; több rajzott készített,
míg végre 1880-1882-ben megépítették a pavillon rendszerű tanintézetet.
 Sokoldalúságának egyik bizonyítéka a Margit-híd hídfőinek és őrházainak terve.
 Az állatorvosi tanintézet sikerült épülete a nagyobb méretű tanintézet tervezésében való jártasságát bizonyította,
 s ezért a kir. József műegyetem újjáépítését is reábízták. Hogy e feladatának mily fényesen felelt meg,
eléggé bizonyítja a múzeum-körúti, olasz renaissance stílű, nagyarányú palota.
Legszebb alkotásai közé sorolható az erzsébetvárosi szent Erzsébetről nevezett plébániatemplom.
Ez egyházakon kívül még az iglói róm. kath. templom és a budapesti eskütéri templom helyreállítása is az ő művészi munkája,
 azon kívül a román stílű magyarországi emlékek legkiválóbbjának, a jáki apátsági templomnak helyreállításához is készített terveket.
Szorgalma, művészi munkája nyomában járt az elismerés. Már 1872-ben a műemlékek országos bizottsága tagjai sorába választja,
1873-ban a bécsi világkiállításon elnyeri a "Medaille für Kunst" érmet,
 majd az 1878-iki párisi világkiállítás alkalmával a francia kormány az Officier d'Academie érmet,
míg a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozza a fáradhatatlan és érdemekben gazdag építőművésznek.
Steindl hírneve egyre nőtt: 1891-ben a Royal Institute of British Architects megválasztotta őt tiszteletbeli és levelező tagjának,
 a Magyar Tudományos Akadémia pedig 1898-ban vette fel tagjai sorába,
1900-ban végre a király a művésznek adható legnagyobb kitüntetéssel,
 a "Pro Litteris et Artibus" arany érdemjelvénvnyel jutalmazta a mestert.
Ezenkívül tagja volt az országos képzőművészeti tanácsnak és a budapesti közmunkák tanácsának.
Steindl mester működésének koronája a budapesti új országház hatalmas épülete,
a mely világraszóló alkotással nevének örök emléket emelt,
hazájának és a magyar alkotó-tehetségnek pedig messzeterjedő hírt és dicsőséget szerzett.
Steindl Imre Budapesten halt meg 1902. aug. 31-én.
A fenti leírás idézet Csányi Károly 1902-ben, a "Művészet" folyóirat ötödik számában megjelent cikkéből.