Országház
-
keleti oldal, a Kosssuth tér felöl -
Az épület méretei: hossza 268 m, legnagyobb szélessége 118 m, a kupola külső magassága 96 m.
Alapterülete 3,5 katasztrális hold, szobáinak száma 691.
Az Országházat Steindl Imre tervezte.
(Steindl Imre rövid életrajza alul olvasható)

A Rákosmező volt egykor I. Ferdinánd királyig a magyarok országgyűlési helye,
 majd később, 1848-ig, a hajdani koronázó városban, Pozsonyban tartották az országgyűléseket.
Az 1848. IV. törvénycikk rendelete értelmében azonban Pest lett az országgyűlés székhelye.
 Kezdetben az üléseket különböző helyeken tartották, nem lévén erre a célra szolgáló, állandó épület.
 Ez ideig a képviselőház a Sándor-utcai, ideiglenes, eredetileg csak 10 évre szánt országházban,
 a főrendiház a nemzeti múzeum dísztermében tartotta gyűléseit.
Sürgős volt tehát ama terv keresztülvitele, hogy a törvényhozó testületek részére
 a kor követelményeinek mindenben megfelelő állandó otthont építsenek.
Az alkotmányos életnek 1867-ben történt visszaállítása után azonban a leendő
s a múlhatatlanul szükséges és sürgős intézkedések annyim igénybe vették az állam pénzügyi erejét,
 hogy az állandó országház építésének kérdése az alkotmányos újjászületés első éveiben teljesen háttérbe szorult.
 Utóbb azonban a kérdés megoldása tovább már nem volt halasztható
 s a kormány ez irányban tett előterjesztése alapján meghozták az 1880. évi LVIII-ik törvénycikket,
 mely az országgyűlés mindkét házát befogadó állandó országház építését rendeli el.

A törvény végrehajtásával megbízott országos bizottság által kidolgozott
 programm alapján hirdetett tervpályázat határideje 1883. évi február 1-én lejárt;
 összesen tizenkilenc terv érkezett be, a bírálat alapján a kitűzött négy (egyenlő) díjat
 az "Alkotmány I.", "Patres conscripti", "Alkotmány II.", "St. Stephani regis" jeligéjű terveknek ítélte oda,
 a melyeknek szerzőiül a jeligés levelek felbontása után Steindl Imre,
 Hauszmann Alajos, Schiekedanz Albert és Freund Vilmos
 és végre Wagner Ottó, Kalina Mór és Bernd Rezső nevei tűntek ki.

Minthogy azonban a beérkezett pályaművek közül - a dolog természetéből kifolyólag -
egyik sem volt közvetlenül a kivitelre módosítás és megfelelő átdolgozás nélkül alkalmas,
 az országos bizottság újból és némi módosításokkal részletes tervezési programmot állapított meg,
 melynek alapján a végleges terv elkészítésével, pályakoszorúzott tervének alapul vételével,
 Steindl Imrét bízta meg, a kinek tervét az országos bizottság 1884. évi február 24-én megtartott ülésében,
 beosztás tekintetében némi módosítással, a végrehajtás alapjául elfogadták.

Az állandó országház építését 1885. évi október hó 12-én kezdték meg, ekkor történt meg az első kapavágás.

Steindl Imre tervezetében ama gondolatnak óhajtott kifejezést adni,
 hogy alkotmányos életünknek legfontosabb tényezői,
 a törvényhozás két háza, már az épület külsején is kifejezésre jussanak, úgy azonban,
 hogy a törvényhozás egysége mint domináló eszme mégis félreismerhetetlen alakot nyerjen.

A törvényhozás két háza : a főrendiház az épület északi,
 a képviselőház pedig déli részéből négy-négy saroktoronynyal emelkedik ki,
 míg a törvényhozás egységének kifejezője az épület közepéből kimagasló kupola.

A gót stílus ez alapos ismerője és művelője nem tervezhette az épületet máskép,
 mint a középkor e remek stílusában, mely lelkesedést keltő tökéletes szépségeivel,
 magasba törekvő, határozott formáival mindenkire hatással van.

Az egész épület egyetlen összefüggő betonlapon áll, melynek közepes vastagsága két méter.
 Alaprajza hosszúkás négyszög, melyből csak a főlépcsőt magában foglaló rizalit ugrik ki.
 Kívül, a gazdagon tagolt kőhomlokzatokon számos címer, nagyszámú szobor, pillér és több erkély van,
 melyek a változatos alakú ablakokkal kellemesen osztják meg a falak felületeit
s e falfelületek szépsége még fokozódik a dunai homlokzatokon az alul elhúzódó árkádsor és középen,
 a két, gúla alakban ég felé törő tornyok közt elhelyezett loggia által.
 A város felőli oldal nyitott csarnoka felett Nagy Lajos és Mátyás király szobrai
Magyarország legvirágzóbb korszakait juttatják eszünkbe,
 míg az épület északi kocsimegállójánál alkalmazott Árpád-szobor két allegorikus alakkal a honfoglalás,
a délinél szent István szobra ugyancsak két mellékalakkal a honalapítás eszméjét fejezi ki.

Az épület főbejárója a kényelmes hozzájutás szempontjából a város felőli oldalon van,
 hol hármas kapu vezet a tágas előcsarnokba,
 hová egyszersmind a középső rizalit két oldalán a kocsimegállókból is van bejárat.
 A belépő szemei előtt szép távlati hatás nyílik a lépcsőcsarnok márványfalai között
 fel egészen a kupolacsarnok színes pompájú faláig.
 A hatás fokozódik, ha a lépcsőcsarnokba lépünk,
 melynek karcsú, svéd gránitból való monolit oszlopai és márvány pillérei
a gazdagon szinezett boltozatot hordják s ezen egyrészt a római vatikáni loggiák,
 másrészt a római termák festésének motívumait ismerjük fel,
bámulatos ügyességgel átalakítva azt a gót stílus követelményei szerint.
 A boltozat középső hármas mezőjében Lotz tanárnak képei ragadják meg figyelmünket.
Az oldalfal négy pillérén szép bronzbaldachin alatt konzolokon álló
 négy apród a koronázási jelvényeket tartja.

A lépcsőn felhaladóval szemben tágas csarnok visz a kupola alatti térbe,
 az ellenkező oldalon a lépcsőzet két karja a delegáció-terem előtti folyosóra vezet.
 Az előbb említett csarnokon át a kupolaterembe lépve
 a szemet kápráztató pompa képzeletünket meghaladó fokban ismétlődik
 s a színes ablakokon beszűrődő napfény a színhatások legváltozatosabbját idézi elő.
 A tizenhat hatalmas pilléren nyugvó építmény alsó része ívsorozatból,
 e felett övpárkánynyal elválasztott páholyemeletből áll,
 majd az oszlopnyalábok gazdagon aranyozott fejezetein nyugvó
 bordák által hordott hatalmas boltozat fejezi be,
 melynek zárógyürűje huszonhét méter magasságra emelkedik a padozat fölött.
 A tizenhat pilléren, bronzból való baldachinok alatt
 legjelesebb szobrászaink által mintázott szoborcsoportok állnak:
 a honfoglaló Árpád, királyaink és erdélyi fejedelmeink legkiválóbbjai,
 két-két apród között, koruknak és jellemüknek megfelelően ábrázolva.

A kupolától jobbra a főrendiház, balra a képviselőház társalgó előcsarnokai, üléstermei
s az azokat körülvevő tágas folyosók vannak elhelyezve;
 szemben pedig éttermek, társalgó-és olvasótermek találhatók.
 A két ülésterem már kívülről könnyen fölismerhető
 kiemelkedő oldalfaláról és négy saroktornyos tetőzetéről.
 Az üléstermek, valamint a körülfutó folyosók oldalfalai gazdag márványdiszítésűek,
a menynyezetek amazoknál szép faragású fafödémek, részben aranyozva és színezve,
 emezeknél csinos gót boltozatok, az oldalfalakkal arányban álló színezéssel.
 Az üléstermek közelében találjuk az elnök és háznagy író-, fogadó- és hivatalhelyiségeit,
 valamivel távolabb a miniszterek szobáit, melyekhez külön lépcsők vezetnek.
 Az épület északi és déli végében a házak osztálytermei vannak, megfelelő mellékhelyiségekkel.

A földszinten s részben a félemeleten irodák, könyvtár, levéltár, olvasótermek,
 a gyorsírók és hirlaptudósítók helyiségei nyertek elhelyezést.
 Közel a főbejárathoz van a posta- és táviró-hivatal,
 a pénztár, azonkívül az iktató, kiadó és a házgondnok lakása.

A pincesor a központi fűtéshez és szellőzéshez szükséges berendezéseket,
 raktárakat, cselédség, szolgaszemélyzet lakásait,
 s a buffethez tartozó konyhahelyiségeket foglalja magában.
 A központi fűtés- és szellőzésre szolgáló gépek külön épületben vannak elhelyezve.
 Különösen nagyon szépek a nyers tégla- és majolikadíszű udvarok, számra nézve tíz.
 A tetőzetek szerkezete vasból készült, palával és vörösrézbádoggal fedve.

Ily nagyarányú épület díszítésénél mindenkor nagy szerep jut a szobrászoknak és festőknek.
 Míg a szobrászoknak kiváló alkalmul kínálkozott tehetségük érvényesítésére a homlokzatokon,
 valamint néhány, belső csarnokban alkalmazott nagyszámú szobor,
 addig a festők közül is többnek jutott méltó tér.
 Steindl a falfelületek, boltmezők stb. díszítésére hazánk flóráját,
 mezőink, erdőink és rónáink növényzetét többé-kevésbbé stilizálva alkalmazta.
 A többi dekoratív dolgokban nem a régi stílus formái tisztaságának fentartására törekedett,
 hanem inkább a modern igényeknek hódolt.
 Az épület stílusa a Schmidt Frigyes, hírneves bécsi építész
 által megállapított újabb gót-stíl továbbfejlesztett alakja.

Az új országházban leginkább megnyilatkozik Steindl művészi egyénisége és tudásának nagysága;
 benne ezeréves multunknak örök emléket emelt.
 Ma a nagy mű készen áll, alkotója pedig örök pihenőre tért.
CSÁNYI KÁROLY cikke a "Művészet" folyóirat 1902-ben megjelent ötödik számából


 


Steindl Imre
Steindl Imre (Pest, 1839. okt. 29.Bp., 1902. aug. 31.): építész, műegyetemi tanár, az MTA l. tagja (1898).
Tanulmányait a budai műegyetemen 1859-ben és a bécsi képzőművészeti akadémián végezte.
1869-ben a budai műegyetemen helyettes, 1870-től rendes tanár.
Eklektikus művész, kinek érdeklődése előbb a reneszánsz, utóbb a gótika formavilága felé fordult.
Főbb művei: a budapesti új városháza (1870 – 72, Váci u. 62 – 64.),
 a Múzeum körúti egyetemi épület (1880 – 83), a budapesti Rózsák tere plébánia templom (1897 – 1900),
 s mindenekelőtt a neogótikus Országház (1884 – 1904),
 mely az angol gótikát és részben barokk elemeket ötvöző kialakításával,
egyedi jellegével a korabeli parlamentépületek kiemelkedő példája.
Több műemlék restaurálása is fűződik nevéhez, így a vajdahunyadi váré (1870 – 74),
 a szegedi ferences templomé (1876), a kassai székesegyházé (1877), stb.