Madárles

Madárles

Néha nem árt megpihenni, megállni, lenyugodni egy csöppet, elvonatkoztatni a képernyők villódzó világától – érezzük sokszor. Ilyenkor akár elmerülhetünk a természet szépségeiben is. Erre egy remek módszer lehet, ha az ember talál valami izgalmas, nem szokványos módot, gyönyörű környezetünk megfigyelésére.

Mára már kissé kiment a köztudatból, de van egy elég érdekes és változatos módja a kikapcsolódásnak: madarak megfigyelése. Igaz, sok türelemre van szükség hozzá, de nagyszerű hobbi kerekedhet ki belőle, ha az ember rászán egy kis időt, hiszen hamar bele lehet szeretni.

Hazánkban körülbelül félezer madárfajt számlálunk, amelyek természetvédelem alatt állnak, de a világ 10000 madárfajából, mindegyikből járt már minimum egy az ország határain belül. Tehát egyáltalán nem olyan egyhangú a téma, mint azt az ember elsőre gondolná. Sőt, kifejezetten a megszállottjává lehet válni, ha az ember egy kicsit belemélyed.

De hol kezdjünk hozzá?

Magyarországon számos helyen adódik alkalom a madarak megfigyelésére, például a fővárosiak, a budaörsi Madárfigyelőn vagy a törökbálinti Madárlesen tehetik ezt meg. Viszont akik közelebb laknak a Velencei-tóhoz, vagy egy nyári nap alkalmával összekötnék a strandolást a természet kutatásával, azoknak pompás lehetőség lehet a Velencei madárrezervátum vagy a Pákozd-sukorói röpdék. Mindkét hely csodaszép és bőven rejtenek látnivalót. Ha pedig már Pákozd környékén járunk akkor érdemes ellátogatni a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadasparkba, ahol nem csak madarakat, de más vadon élő állatokat is láthatunk, illetve elsőrangú panorámával gazdagodhatunk, ugyanis egy kilátó is található az arborétum területén.

Végezetül pár jó tanács

Érdemes távcsővel, esetleg fényképezőgéppel felszerelve elindulni, bár ezek nélkül is felejthetetlen élményben lesz részünk, ha kellő kitartással állunk a programhoz. Ha mégis van rá lehetőségünk és kamerával indulunk utunkra, akkor akár cserkelhetünk is, amely annyit tesz, hogy a madarak közelébe férve lencsevégre kapjuk őket. Talán még fontos lehet, hogy bár szép időben is fantasztikus impulzus, ha gyors eredményt szeretnénk, vagy tudjuk magunkról, hogy türelmetlenebb típusok vagyunk, akkor vihar előtt tanácsos beszervezni a túrát, hiszen ekkor a madarak alacsonyabban szállnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük